Székesfehérvár is segít a gátakon!

Közel 150 adag lecsóval segíti Székesfehérvár a gátakon küzdőket - a Városi Piacon árusító kereskedők és Székesfehérvár Városgondnoksága összefogásából már pénteken az árvízi védekezésben résztvevőkhöz eljut az ételsegítség.

2024.09.20. 09:36 |
Székesfehérvár is segít a gátakon!

Székesfehérvár lehetőségeihez mérten az elmúlt években is segített a bajban - országhatárokon belül és országhatárokon kívül is, ezúttal pedig a gátakon dolgozókat támogatja. A Nyitott Piacok rendezvény keretében Székesfehérvár Városgondnoksága adománygyűjtést indított a Városi Piacon árusító kereskedők között 150 adag lecsó lefőzéséhez szükséges alapanyagmennyiség összegyűjtésére, ezek feldolgozását és a frissen elkészült étel kiszállítását pedig magára vállalta. Az összegyűlt adományokat az országos programsorozat részeként a Székesfehérvári Városi Piacon vette át Székesfehérvár vezetése és a Városgondnokság pénteken reggel.

"Nagyon szépen köszönöm ezt az összefogást, szerencsére az elmúlt napok is megmutatták, hogy akár itt Székesfehérváron, akár az egész hazánkban az összefogásnak milyen ereje van. Nagyon köszönöm a piacon árusítóknak és a Városgondnokságnak is, hogy gondoltak erre, a kollégáknak, akik sok száz kilogrammnyi hozzávalóból majd elkészítik a lecsót, és így egy kicsit majd talán mi is hozzájárulunk a gáton küzdők mindennapjaihoz" - hangsúlyozta Mészáros Attila alpolgármester az adomány átadásokor.

A Városgondnokság felhívásához tizenöt, a városi piacon kereskedő árus csatlakozott, és közel száz kilogrammnyi alapanyag gyűlt össze.

"Nyitott Piacok napja van ma, a Városi Piac és a piacon áruló kereskedők is sok különleges rendezvénnyel készültek a vásárlóknak. Miután megfeszített munka zajlik a Dunán, ezért a Nyitott piacok programhoz, illetve a Lecsófesztiválhoz csatlakozva megkértük a piacos kereskedőket, hogy aki, amivel tud segítsen, mi pedig, mint a Székesfehérvár Catering üzemeltetője, Székesfehérvár Városgondnoksága feldolgozzuk ezeket az alapanyagokat és megfőzzük, majd kiszállítjuk a lecsót a gátakon dolgozóknak. A kereskedőknek nagyon-nagy köszönet az alapanyagok felajánlásáért. Ebből az alapanyagból elkészített, közel 150 adag lecsót a mai napon elvisszük az árvízi védekezésben résztvevőknek, katonák, katasztrófavédők, önkéntesek ellátásának a segítésére" - emelte ki Bozai István, Székesfehérvár Városgondnokságának ügyvezetője.

Az adományként átvett alapanyagok feldolgozását, a lecsó elkészítését Városgondnokság Rendezvény divíziója, Székesfehérvár Catering vállalta el - ez még pénteken meg is történik. Tóth Marianna Rendezvény divízióvezető elmondta, az adományokat azonnal elszállították, az alapanyagokat Székesfehérvár Catering csapat feldolgozza, megfőzi a lecsót, dobozokba porciózza, az ételhez fa evőeszközöket és szeletelt kenyeret csomagol még a délelőtt folyamán, hogy dél környékén indulhasson is az étel a gátakon helytállóknak.

A 150 adag lecsó lefőzéséhez szükséges alapanyag felajánlásokhoz összesen 15 kereskedő csatlakozott a Városi Piacon: Alba Böllér Kft., Andrási Tibor, Bors Lászlóné, FŐMO – HÚS Kft., Harangozó Tamás, Hegedüs József, Koródi Zsolt, Mercado-Húsker Kft., Príma Pék, Sárközi Tibor, Szabó Ferenc, Sztojka Miklós, Tamale Kft.,Tóth Györgyné, Urbán Tamás.
Köszönjük támogatásukat!

Online parkolási ügyintézés

Online parkolási ügyintézés

Hibabejelentés

Hibabejelentés

Székesfehérvár honlapja

Székesfehérvár honlapja