Máriamajori-erdő és Nagy-völgy Természetvédelmi Terület

Székesfehérvár közigazgatási határának északkeleti csücskében, már Zámoly és Pátka közelében egy különleges erdő rejtőzik. Jellegzetes példája annak, hogy dűlőutak, szántóföldek szomszédságában, esetleg akár azok szorításában is fennmaradhatnak kiemelkedő természeti értékek, melyek csak arra várnak, hogy valaki értő szemmel rájuk találjon. Így történt ez itt is; a felfedező Simon György javasolta a helyi védelmet, ami 2015 őszén emelkedett jogerőre.

A terület bemutatása:

A terület az 1960-as évekig Pátkához tartozott, a Máriamajor nevű uradalomban élő cselédek is pátkai lakosok voltak. Az uradalom felszámolása, illetve a katonai jelenlét (lőszerraktár, átjátszóállomás) miatt később ritka vendég lette erre az ember. Valószínűleg ez így van jól, nem csak a természeti értékek miatt; a második világháborúból származó lőszerek mind a mai napig lappanghatanak.

A védett terület nevében szereplő két név egymással érintkező erdőket takar. A meredek löszvölgyeken, löszlejtőkön növő Máriamajori-erdő több kilométeren át húzódik észak-déli irányban, majd déli végén találkozik a kelet-nyugati irányú, jellemzően északra néző lejtőjű Nagy-völggyel. A Nagy-völgy keleti vége már nagyon közel van a Pátkai-víztározóhoz.

Egy különleges élőhely:

Mielőtt a bronzkori ember évezredekkel ezelőtt a maga képére kezdte formálni a Kárpát-medence tájait, a hazai löszvidékeket nagyrészt tatárjuharos lösztölgyes borította. Így volt ez a Mezőföldön is. Csakhogy az erdők a gazdálkodás útjában voltak; először a háziállatok miatt gyepekre volt szükség, később azokat is feltörték. Így alakultak ki a hatalmas, több száz hektáros táblákból álló végtelen mezőföldi szántók. A lösztölgyes, ami hajdan több ezer négyzetkilométert borított, alig pár száz hektárra szorult vissza. Egy megdöbbentő arányszám: potenciálisan Magyarország területének egynyolcad részén (12,5 %) ennek az erdőtípusnak kellene jelen lenni, ezzel szemben mindössze hazánk 0,007 %-át (!) borítja. Óriási természetvédelmi jelentősége van minden egyes jobb állapotú lösztölgyes foltnak, ezért is nagy öröm, hogy a Mezőföld talán legnagyobb és legszebb lösztölgyese pont Székesfehérvár határában található. Külön érdekesség, hogy egy másik lösztölgyes-erdőtársulást innen írtak le a tudomány számára (zárt lösztölgyes).

Az erdők fő fája a molyhos tölgy (Quercus pubescens) és a csertölgy (Q. cerris), de gyakori a mezei juhar (Acer campestre), a tatárjuhar (Acer tataricum) és a virágos kőris (Fraxinus ornus), illetve igen gazdag a cserjeszint (galagonya, csíkos kecskerágó, ostorménbangita, stb.). A lösztölgyesek jellegzetessége, hogy a lombkorona nem teljesen zárt, vannak kisebb tisztások, ahol igen gazdag a növényzet. Kora tavasszal, lombfakadás előtt nyílik a kisvirágú hunyor (Helleborus dumetorum), majd a békakonty (Listera ovata) nevű orchidea. Jellegzetes lösznövények erdőszélen, tisztásokon, megmaradt gyepfoltokon nőnek, például a gumós macskahere (Phlomis tuberosa), a bíboros kosbor (Orchis purpurea) vagy a tarka nőszirom (Iris variegata).

Az évszázados tölgyerdőben nagyon sokféle állatfaj él. Jellegzetes védett ízeltlábú a szarvasbogár (Lucanus cervus), de védettek a fészeképítő vörös- és feketehangyák fészkei is. A látótávolságban levő Vértes közelségének köszönhető egy hegyvidéki védett rovar, a havasi cincér (Rosalia alpina) itteni felbukkanása. Az erdei énekesmadarak igen nagy számban élnek a fák között, például csuszka (Sitta europaea), énekes rigó (Turdus philomelos) vagy holló (Corvus corax). A ragadozók közül egy időben a fokozottan védett darázsölyv (Pernis apivorus) is a Nagy-völgy lakója volt, az egerészölyv (Buteo buteo) ma is jellemző faj. Vonuláskor még a halászsas (Pandion haliaetus) is felbukkan, hogy a háborítatlan erdő valamelyik öreg fáján éjszakázzon.

Természetvédelmi feladatok:

A Máriamajori-erdőben és a Nagy-völgyben elsősorban az erdőket kell megóvni. Külön kezelendő egy alig néhány hektáros darab, a zárt lösztölgyes, amely a katonai objektumok véderdejeként legalább 70 éve érintetlen. Ezt a holtfákkal és természetes újulattal teli, a tölgyes ősi erejét árasztó erdőfoltot feltétlenül erdőművelésből kivont erdőrezervátummá kell nyilvánítani! A védett terület üzemtervezett erdeiben szálaló művelést kell folytatni, maradnia kell hagyásfáknak és természetesen az újratelepítés is csak tölgyekkel és elegyeikkel elképzelhető.

Sajnos a védett erdőkben sok helyen előretörtek azok az idegenhonos növények, amelyek az országban mindenütt nagy veszélyt jelentenek az ősi élőhelyekre: a fásszárúak közül a telepített akác mellett a mirigyes bálványfa és az ostorfa érdemel említést, míg a lágyszárúak közül a kanadai aranyvessző. Ezek visszaszorítása nehéz, de szükséges feladat annak érdekében, hogy megóvjuk a lösztölgyesek értékes növényvilágát.

A Máriamajori-erdő és Nagy-völgy Természetvédelmi Területről ITT lvashat bővebben!

Elérhetőség:
Csete Gábor - területfelelős
06-22-513-491
csete.gabor@varosgondnoksag.hu