Még ősszel elkészül a járdafelújítás a Fáy András lakótelepen – tájékoztatott a körzet önkormányzati képviselője. Orosz István kiemelte, hogy a körzetben tervezett két új játszótér építése is elkezdődik a napokban.
A Fáy András lakótelepen a járdának az alapját is megerősítik, nem elég a kopóréteg cseréje. Ugyanígy járnak el a Géza utcában is, ahol a fák gyökerei évek hosszú sora alatt felnyomták az aszfaltburkolatot. A Móricz Zsigmond utca járdafelújításával kapcsolatban Orosz István kiemelte, hogy készülnek a kivitelei tervek és új parkolóhelyek is lesznek majd az utcában. Mint mondta a járdarekonstrukciókat a képviselői keretből fedezik, azonban a Fáy András lakótelep új járdájának több, mint hatmilliós költségének egy részét, már csak a jövő évi keret terhére tudják elvégezni.
Az útfelújításokkal kapcsolatban elmondta, hogy a Budai út és a Berényi út között elhelyezkedő 12-es körzet egyik legnagyobb közlekedési problémája a Berényi útra való kihajtás, ami jóval biztonságosabb lesz, ha elkészül az út felújítása. A kis utcákból kikanyarodó sáv tesz biztonságosabbá a kihajtást.
A játszóterekkel kapcsolatban arról tájékoztatott, hogy az Almássy lakótelepen kiszedték már a régi, veszélyes játékokat és a terepet is előkészítették az új játszóeszközök telepítésére. A munka a napokban kezdődik és tavasszal már gond nélkül használhatják a kisgyermekes családok az új játszótereket.