Az ebédfőzésből és a rendezvényeken megmaradt, még fogyasztható ételeket egy speciálisan erre a célra kialakított hűtőben tárolják, majd 24 órán belül eljuttatják az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központ által gondozott családoknak. Mindez a Városgondnokság és az Alba Bástya együttműködésének köszönhető.
A konyhákat is üzemeltető Városgondnokság és az Alba Bástya együttműködésének köszönhetően a finom ételeket ellenőrzött körülmények között olyan családoknak juttatják el ingyenesen, akik számára ez nagy segítséget jelent.
Ennek teljes folyamata szigorú jogszabályi keretek között zajlik és különböző engedélyekhez kötött, melyek mindkét szereplőnél rendelkezésre állnak. Év végén várhatóan azt is meg tudják majd mondani, hogy mennyi ételt tudtak így megmenteni.
A rendezvények után és az éttermek zárását követően a maradékokat erre a célra használt dobozokba teszik – külön a húsokat, köreteket, desszerteket stb. – majd az ún. sokkoló hűtőben, 2-4 fokon tárolják addig, amíg az Alba Bástya elszállítja.