Az idén tavasszal kiosztandó növényekre, komposztkeretre, esővízgyűjtőre, fecskefészekre, madárodúra és denevérodúra tavaly ősszel lehetett pályázni. A virágok kiosztása májusban lesz!
Összesen 4527-en jelentkeztek az idei Virágos Székesfehérvár pályázatra: közülük 257-en fecskefészket, madár- vagy denevérodút tesznek fel a kertjükben, esővízgyűjtőt mintegy 1200-at igényeltek, komposztkeretet pedig majd 700-an kértek.
A Virágos Székesfehérvár program évek óta rendkívül sikeres, hiszen évről évre sok ezer növényt oszt ki a Városgondnokság. A korábbi években kibővült a program és komposztkeretekre és az esővízgyűjtőkre is pályázhattak a fehérváriak, idén pedig madárodúkra, mű fecskefészkekre és denevérodúkra is lehetett már pályázni – hívta fel a figyelmet Mészáros Attila alpolgármester. „Nagyon sokan pályáztak tavaly szeptemberben a Virágos Fehérvár programra és ez a mintegy ötezer pályázat is jelzi, hogy a fehérváriak sokat tesznek a városi természetvédelemért és zöld környezetért.”
A fecskefészkeket és a madárodúkat a Gárdonyi Géza Művelődési Ház szakkörösei készítették, a denevérodúkat pedig a Bakonyi Denevérmentő Alapítvány.
Huba Orsolya a Városgondnokság pályázati referense elmondta, hogy közel ötezer jelentkezés érkezett a fehérváriaktól és kiemelte, hogy már nem csak virágokra, hanem komposztáló keretekre, esővízgyűjtőkre és újdonságként fecskefészekre, illetve madár- és denevérodúra is lehetett pályázni.
Fecskefészekből 30 darabot, madárodúból 190 darabot, denevérodúból pedig 37 darabot osztanak ki a fehérváriaknak.
Csete Gábor a Városgondnokság természetvédelmi vezetője hangsúlyozta, hogy ezek a fészkek és odúk olyan mikroélőhelyeket teremthetnek a városi környezetben, amik rendkívül fontosak. Kiemelte, hogy a fecskebarát és a madárbarát városi programok már sok éve zajlanak Fehérváron, melynek keretében megannyi madárodú került már ki a város parkjaiba, zöldterületeire és sok helyre szereltek fel fecskefészkeket és tavaly óta már denevérodúkat is. „Ezek az eszközök segítenek testközelből megismerni az egyes fajokat, amikkel együtt élünk a városban.” Felhívta a figyelmet arra, hogy a pályázaton kívül magunk is egyszerűen elkészíthetjük a saját madár- vagy denevérodúnkat a kertünkbe.
Az esővíz gyűjtők kiosztása 2025. április 7-8-9-10-én lesz a Városgondnokság Szent Vendel utca 17/a alatti telephelyén, melyről minden pályázó a megadott e-mail címén tájékoztatást és időpontfoglaló levelet kap. A komposztálók kiosztása pedig 2025. április 14-15-16-án, szintén a Városgondnokság Szent Vendel utcai központjában lesz. A Virágcsomagok kiosztása májusban lesz majd, melyről szintén e-mailen kap minden pályázó tájékoztatást.